A világ egyik legismertebb játékgyártója, a Lego két számjegyű bővüléssel tudta le a 2020-as évet.
A bevétel éves összevetésben 13 százalékkal nőtt, így 43,7 milliárd dán koronára rúgott. az értékesítés 21 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban. A működési eredmény 12,9 milliárd korona volt, ez pedig 19 százalékos pluszt jelent. A Lego piaci részesedése globálisan és a 12 legnagyobb piacán is nőtt.
Kapcsolódó
Niels B. Christiansen vezérigazgató az eredményeket kommentálva azt mondta:
"Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, ami azt mutatja, hogy a Lego-kockáknak és a játékon keresztüli tanulásnak továbbra is figyelemre méltó jelentősége van. Emellett ez a teljesítmény egyben a munkatársaink szenvedélyét, kreativitását és kitartását tükrözi. A járvány okozta kihívások ellenére is fáradhatatlanul azon dolgoztak, hogy a játék folytatódjon világszerte."
A következő években a cég újabb beruházásokra készül, a digitalizáció és a kiskereskedelmi hálózat fejlesztése lesz a középpontban.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön