A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, hazai szinten az összes halálozás feléért a keringési rendszer zavarai felelősek. A kardiovaszkuláris betegségeken belül körülbelül 500 ezer embert érintenek az érrendszerrel kapcsolatos elváltozások (pl. érszűkület, érelmeszesedés), amelyek angiográfiás vizsgálattal mutathatók ki. A Semmelweis Egyetemről indult start-up cég, a Kinepict találmánya ezt a hagyományos, kontrasztanyag beadása mellett végzett képalkotó vizsgálatot forradalmasítja - ismertetik a technológiát a beszámolóban.
A klinika a cég első számú együttműködő partnere, a Kinepict pedig a közelmúltban 1,5 millió eurót nyert el az Európai Unió legrangosabb innovációs pályázatán. Az innováció abban rejlik, hogy az eddigi képalkotó technológiákkal szemben egy szoftver segítségével jelentősen javul a képminőség, miközben a klinikai vizsgálatok szerint hetven százalékkal kevesebb röntgensugárterhelés éri a pácienst és a személyzetet, emellett 50 százalékkal kisebb mennyiségű kontrasztanyag beadására van szükség az eljáráshoz. Azért is nagy ugrás ez, mert az erekről készült röntgenfelvételek képét 30-40 éve változatlan módon dolgozzák fel, ami a betegre jelentős terhelést jelent.
A technológia a kinetikus képalkotás elvére épülve több röntgenkép egymás utáni sorozatából származó adatgyűjtésből és elemzésből áll - ismertette az eljárást Szigeti Krisztián és Osváth Szabolcs, a Kinepict két vezetője, akik a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének tudományos főmunkatársai. Az új képfeldolgozási technológia elnevezése digitális variancia angiográfia (DVA), amely segítségével az eddigieknél több információ nyerhető ki a röntgensugarat felhasználó vizsgálatokból.
A Kinepict szoftver, mint orvosi eszköz, európai és amerikai engedéllyel is rendelkezik. A városmajori klinikán kívül Magyarországon Kecskeméten használják még, valamint több osztrák és német laborral folyik tudományos együttműködés, ahol a kutatás mellett szintén alkalmazzák a műtőben, a betegellátás során is az eszközt.
A diagnosztikában egyre több innovatív eszközt vetnek be, például mesterséges intelligenciát alkalmaznak már rákszűrések esetében is.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet