Rekordot döntött idén globálisan a kibocsátott adósság értéke, leginkább amiatt, hogy a cégek igyekeztek, amíg még lehet, kihasználni az alacsony kamatok nyújtotta lehetőségeket- írja a Financial Times. Az első félévben még tomboló kötvénypiaci rally nagy csáberővel jelentett a vállalatoknak, a kibocsátások értéke az év eleje óta meghaladta a 6600 milliárd dollárt a Dealogic adatai szerint, ez magasabb, mint a korábbi rekordévben, 2006-ban elért.
A kibocsátott adósság több mint fele, összesen 3600 milliárd dollár ebből a vállalati szektorhoz köthető, a hitelfelvételi kedvet jórészt az ECB és a Bank of Japan negatív kamat politikája fűtötte, de segítette az is, hogy a tavaly év végi kamatemelést követően a Fed az év jó részét kivárással töltötte. Ez az összeg 8 százalékkal magasabb a tavalyinál, s a rekordhoz nem kis részben a hatalmas vállalatfelvásárlási akciókhoz felvett, sokszor egyenként 10 milliárd dollárt is meghaladó hitelfelvételek is hozzájárultak.
A fennmaradó részen az államkötvények, a jelzálogpapírok és a fedezett kötvények osztoztak. Az adatok ugyanakkor nem tartalmazzák a szokásos aukciókon eladott államkötvények értékét.
A lap szerint ugyanakkor a Trumptól várt gazdaságpolitika, az ennek következtében várhatóan emelkedő infláció és ezzel párhuzamosan emelkedő amerikai kamatok nyomán csökkenhet jövőre az adósságkibocsátások lendülete. Ráadásul mivel ezen hitelek jó része változó kamatozású, a kamatok emelkedésével jövőre jelentősen nőhetnek a hitelfelvevők adósságterhei is.
Az amerikai 10 éves államkötvények hozama - amelyet sokszor irányadónak tekintenek az amerikai vállalati hitelek kamatainál - júliusban érte el mélypontját, 1,32 százalékon. Azóta több, mint egy százalékponttal 2,57 százalékra emelkedett.
A finanszírozás alacsony költsége, az alacsony kamatok mindenkinek kedvet csináltak ahhoz, hogy jelentősen eladósodjon - mondta Scott Mather, a világ legnagyobb kötvényportfólióját kezelő Pimco befektetési igazgatója. Az eladósodási hullám minden gazdasági ciklusban megfigyelhető a szakértő szerint. Ami a mostani helyzetet különlegessé teszi, hogy az elképesztően alacsony kamatok a szokásosnál is jobban gerjesztette a hitelfelvételi kedvet. Azonban ezzel sikerült elhinteni a magjait a következő lejtmenetnek, esetleg csődhullámnak - tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!