Siófokon 320 e-rollert állítanak forgalomba, amelyek Budapesthez és más nagyvárosokhoz hasonlóan éjjel-nappal elérhetők lesznek, elsősorban a központi közlekedési csomópontok közelében, valamint a forgalmasabb területeken - közölte a berlini székhelyű mikromobilitási vállalat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A használati feltételeket, közöttük a működési területet, a parkolásmentes zónákat és a parkolóhelyek kialakítását a helyi városvezetéssel együttműködésben határozták meg.
Siófok vezetése számára kiemelten fontos a környezet megóvása, ezért kezdtek együttműködésbe a környezetbarát közlekedési alternatívát kínáló szolgáltatást nyújtó TIER-rel - jelezték a közleményben.
A Siófokon bérelhető rollerek a széles, nagyméretű kerekeknek köszönhetően a keskeny utcákon is könnyen és biztonságosan irányíthatóak. A szolgáltatás igénybevételéhez a cég mobilalkalmazásán keresztül elérhető térképen kereshető meg a legközelebbi roller, amelyet a kormányon található QR-kód beolvasásával lehet aktiválni.
A TIER 2021 szeptemberében indította el e-rollerszolgáltatását Budapesten. A cég sajtófelelőse az MTI megkeresésére elmondta, hogy a fővárosban több mint 350 ezer bérlés történt az elmúlt közel egy évben. Jelenleg ezer e-roller áll a budapestiek rendelkezésére, a flottát ideiglenesen csökkentették ugyan, de hamarosan ismét bővítik. Szolgáltatási területük kiterjesztésének lehetőségét újabb városokra folyamatosan vizsgálják.
A TIER Mobility globális megosztott mikromobilitási szolgáltató, amely saját fejlesztésű energiahálózattal táplált elektromos járművek széles választékát kínálja az e-rollerektől az e-kerékpárokon át az e-robogókig. Szolgáltatásai jelenleg 22 európai és közel-keleti ország több mint 240 városában érhetőek el.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol