A 2013-ban Szlovákiában 394 új csődeljárás indult, ez 32-vel volt több mint 2012-ben, és a legmagasabb számnak számít az ország történetében - derült ki a Slovak Credit Bureau (SCB) pénzügyi társaság adataiból.
A legtöbb csődeljárás, összesen 317, jogi személyekkel szemben indult, magánszemélyek, tehát többnyire egyszemélyes vállalkozások 77 esetben indítványoztak csődeljárást.
A legtöbb új csődeljárást már hagyományosan a pozsonyi megyében indították, ez nem számít meglepetésnek, mivel itt van bejegyezve az összes szlovákiai cég több mint háromnegyede, csaknem 166 ezer vállalat.
Hasonlóképpen, mint egy évvel korábban 2013-ban is a zsolnai megye végzett a második helyen az újonnan indult csődeljárások számát tekintve, a harmadik legtöbb csődöt pedig a kelet-szlovákiai Eperjes megyében jelentették. Országos szinten a legkevesebb csődeljárás a tavalyi évben a nagyszombati megyében indult, míg egy évvel korábban a trencséni megyében.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet