Peszkov szerint nem folynak tárgyalások arról, hogy a társaságokat a kitermelés visszafogásáért kompenzálnák. Hozzátette: "az olajár minden 5 dolláros növekedése pótlólagos jövedelmet jelent a költségvetésünk és a cégeknek is".
Korábban Leonyid Fedun, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajvállalat, a Lukoil alelnöke és társtulajdonosa nyilatkozott arról, hogy kompenzációra számít az állam részéről, mert a kitermelés befagyasztása kiadásokkal jár.
Az OPEC tagállamai november végén döntöttek úgy, hogy január 1-jétől napi 32,5 millió hordóra csökkentik a kitermelt kőolaj mennyiségét az októberben felszínre hozott több mint 33,6 millió hordóról. A nem OPEC-tagok további 600 ezer hordós csökkentést helyeztek kilátásba, ezen belül Oroszország a maga részéről 300 ezer hordó termeléscsökkentést vállalt 2017 első felére.
Az OPEC-megállapodás után a Reuters hírügynökség azt írta, hogy az alku létrejöttében kulcsszerepe volt Putyinnak, aki közvetített az iráni és a szaúd-arábiai kormány között.
Az OPEC-tagállamok és a kartellen kívüli olajtermelő országok képviselői szombaton Bécsben tanácskoznak majd. Oroszország a fórumra Alekszandr Novak energiaügyi minisztert delegálja, aki szerdán találkozik majd az orosz olajvállalatok vezetőivel, hogy megvitassa velük a kitermelés visszafogásának részleteit.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt