A múlt péntek óta tartó, napi néhány órás forgalomlassító tiltakozó akcióban hétfőn több mint 1200 személyfuvarozó vett részt.
Míg a hét végén a taxissztrájk nem okozott különösebb gondokat, most a belvárosban torlódások alakultak ki. Ennek legfőbb oka, hogy a korábbi napoktól eltérően hétfőn a taxisok előre nem közölték tiltakozási útvonalukat, s a Moldva rakpartján több helyen a villamossíneket is eltorlaszolták, ami miatt a tömegközlekedés helyenként leállt, a szerelvényeknek útvonalat kellett módosítaniuk, s mindezek által komoly késések alakultak ki - közölte Vít Hofman, a prágai városi tanács szóvivője. Incidensekre a szóvivő szerint nem került sor.
Kapcsolódó
Prágában mintegy 8300 személynek van taxis engedélye, s a legtöbben - mintegy kétezren - pénteken tiltakoztak.
A prágai taxisok szövetsége szerint az Uber alternatív személyszállítási szolgáltatásai törvényellenesek, s azt követelik a város vezetésétől és a kormánytól, hogy tiltsa be ezt a vállalkozást.
A közlekedési minisztérium szerint már készül a közlekedési törvény módosítási javaslata, amely az alternatív taxiszolgáltatásokat is szabályozni fogja. Az Uber csehországi képviselői már a prágai tiltakozó akció kezdetén nyilvánosan jelezték, hogy készek a tárgyalásokra az új szabályozásról.
Az alternatív taxiszolgáltatásokat nyújtó Uber cég három éve jelent meg Csehországban, s tevékenysége már két évvel ezelőtt kiváltotta a taxisszövetség tiltakozását. A lakosság körében az Uber népszerűsége és szolgálatainak kihasználtsága viszont növekszik.
A kép forrása: Stocksnaps
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni