A Gazprom részesedése 2015-ben 31 százalék, 2014-ben pedig 30 százalék volt.
Viktor Zubkov, a Gazprom orosz gázipari cég igazgatótanácsának elnöke egy bécsi nemzetközi gázkonferencián kedden azt mondta, hogy tavaly 193,9 milliárd köbméter földgázt exportáltak Európába és Törökországba, ez 8,1 százalékkal haladta meg a 2016. évi 179,3 milliárd köbmétert, ami a korábbi rekord volt.
Kapcsolódó
Az orosz vállalati vezető azzal számol, hogy idén 190 milliárd köbméter körül alakul a Gazprom exportja, amit azonban időjárási tényezők befolyásolhatnak. Elmondta: a Gazprom európai exportja csupán 3 százalékkal csökkent éves összevetésben januárban, amikor az átlagosnál melegebb volt.
Viktor Zubkov szerint Európának 2025-ig 50 milliárd köbméter, 2035-ig pedig 75 milliárd köbméter pótlólagos földgázra lesz szüksége.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit