Közép- és Kelet-Európa legnagyobb építőipari vállalkozásának pénteki közlése szerint a működési veszteség 166 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 16 millió euró nyereséget követően. Adózás és kisebbségi részesedések levonása után a veszteség 158 millió euróra nőtt az előző évi 11 millióról.
Az EBITDA eredmény 197 millió euróról 16 millió euróra zsugorodott, elsősorban a második negyedévben keletkezett, nem a működéshez köthető tételek miatt. Az építési teljesítmény 2 százalékkal 6 milliárd euróra esett az idei első félév végére, főként a lengyelországi labdarúgó Európa-bajnoksággal összefüggő beruházások kiesése miatt.
A rendelésállomány a második negyedév végén 15 milliárd euró volt, 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az év egészére vonatkozó, júliusban lefelé módosított előrejelzését most megerősítette a Strabag: eszerint a működési eredmény 200 millió euró lesz a korábban várt 300 millió euró helyett.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit