A fapados légitársaság azért fordult az európai testülethez, mert megítélése szerint olasz riválisát az uniós szabályok szerint tiltott módon mentették ki az összeomlásból. Az Alitalia 2008-ban, két évvel privatizációja után 300 millió eurós állami kölcsönnel kerülte el a fizetésképtelenséget; a légitársaságot ezt követően csődgondnokság alá helyezték. Később az olasz befektetőkből álló Compagnia Aerea Italiana (CAI) vette meg az Alitalia főbb eszközeit, majd az egyebek közt az Intesa Sanpaolo bankot és az Atlantia autópálya-kezelőt is magában foglaló CAI 2009-ben eladta az Alitalia 25 százalékát az Air France-KLM Groupnak.
A 2008-as akciót annak idején az Európai Bizottság (EB) is jóváhagyta, azzal a csavarral, hogy bár a 300 milliós kölcsönt az uniós versenyszabályokkal ellentétesnek minősítette, azt is leszögezte, hogy az új befektetők nem kötelezhetők annak visszafizetésére, mert az Alitalia eszközeit piaci áron vették meg. A Ryanair ez utóbbi miatt indított eljárást az EB ellen az Európai Bíróságon, amely viszont most megerősítette az EB 2008-as döntését.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót