A Volkswagen márciusban jelentette be, hogy 7 milliárd eurót fordít egy akkumulátorgyár építésébe és elektromos járművek gyártásába a meglévő spanyolországi üzemeiben. Ez az összeg most 10 milliárdra emelkedett az új partnerek bevonásával - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Reuters híre szerint, amit az MTI közölt.
Németország után Európa második legnagyobb autógyártó országát, Spanyolországot a beruházással az elektromos autók gyártásra készítik fel egy új giga-akkumulátorgyár megépítésével és a meglévő két Volkswagen üzem átalakításával. A beszállítók teljes ökoszisztémáját hozzuk létre a lítium kitermelésétől az akkumulátorok összeszereléséig - mondta a vezérigazgató.
Spanyolország a múlt hónapban pályázatot írt ki mintegy 3 milliárd eurós hitelre és támogatásra az elektromos járművek gyártásának előmozdítása érdekében. A Volkswagen és spanyolországi érdekeltsége, a Seat ajánlatot nyújtott be a pályázaton. A főként az Európai Unió világjárvány elleni segélyalapokból álló program, a Perte-alap nyerteseit az idén választják ki.
A Volkswagen konszern 3 milliárd eurót tervez befektetni a saguntói üzemébe, további 3 milliárd eurót négy SEAT-üzembe, köztük a Barcelona melletti Martorellbe, és 1 milliárdot Pamplonába - közölte a vállalat.
A Volkswagen továbbá bejelentette azt is, hogy partnerségi megállapodást kötött Spanyolország legnagyobb áramszolgáltatójával, az Iberdrolával, napelempark létesítésére a Valencia melletti Sagunto településen épülő akkumulátorgyár részleges energiaellátásához.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ