A román gazdasági újság szerint a máltai Premier Capital további öt országban működteti már franchise rendszerben az amerikai vállalat összesen 64 éttermét. A máltai cég honlapja szerint Észtországban, Lettországban, Litvániában, Görögországban és Máltában vannak jelen.
Romániában az amerikai vállalatnak 67 gyorsétterme van, így a máltaiak számára Románia lesz a legnagyobb piac.
A piacon vezet, mégis megy
Az újság szerint a felek már nyár óta tárgyaltak, ugyanis a McDonald's számára nem volt kifizetődő, hogy közvetlenül legyen jelen a román piacon.
A McDonald's Romániában évente mintegy 100 millió euró árbevételt ért el, és a legnagyobb étteremláncnak számít. Az újság információi szerint a megállapodás a hétvégén jött létre, de a felek nem nyilatkoztak a tranzakció részleteiről.
Az amerikai gyorsétteremlánc 1995-ben nyitotta meg első üzletét Romániában, ahol mostanáig közvetlenül volt jelen, ellentétben főbb vetélytársaival (KFC, Pizza Hut, Subway), amelyek eleve franchise hálózat kialakításával léptek be a román piacra.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet