A német parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács (Bundesrat) pénteken fogadta el a jogszabályt. A törvény megköveteli a vezető jelenlétét az önállóan navigáló járműben annak érdekében, hogy bármikor átvehesse az irányítást, ha erre rákényszerül, vagy a jármű vezérlő rendszere erre felszólítja. A vezetőnek azonban nem kell a kezeit a kormányon tartania, és nem kell az utat figyelnie sem, bármivel elfoglalhatja magát.
A törvény a baleseti felelősség megállapítása miatt megköveteli, hogy a jármű "fekete dobozzal" legyen felszerelve, ami minden paraméter, esemény és beavatkozás mellett rögzíti azt is, hogy mikor állt jármű számítógép és mikor ember irányítása alatt.
Kapcsolódó
Alapvetően minden balesetért, amiben az önállóan navigáló jármű érintett, a benne ülő vezető fog felelősséggel tartozni. Kivéve azokat az eseteket, amikor maga a vezérlő rendszer mondja fel valamilyen okból a szolgálatot, mert az a gyártó felelőssége lesz. A technológiai fejlődés függvényében a most meghozott törvényt két év múlva tervezik felülvizsgálni.
A törvény gyakorlatilag az autógyárak számára teszi lehetővé, hogy "élesben" teszteljék autonóm mobilitási technológiai fejlesztéseiket. A tesztelés során keletkező adatok biztonságának és kezelésének a kérdését a mostani törvény nem rendezi. Alexander Dobrindt német szövetségi közlekedési miniszter az autó feltalálása óta a legnagyobb mobilitási forradalomnak nevezte az "autonóm autó" megjelenését.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás