Erről egyhangúlag döntött a pénzintézet igazgatótanácsa. A pénzintézet vezetősége azért kezdte el vizsgálni tavaly, hogy visszatelepíti központját Hongkongba, ahol 151 éve alapították, mert a pénzügyi válság óta megszigorodott a brit és az európai uniós szabályozói környezet.
Az igazgatótanács végül arra az elhatározásra jutott, hogy "nincs Londonnál jobb központ egy olyan globális pénzintézet számára, mint a HSBC." Elemzők szerint a döntésben az is szerepet játszhatott, hogy tavaly a brit pénzügyminiszter ígéretet tett a bankszektorra kivetett különadó fokozatos csökkenésére.
A HSBC-t (The Hongkong and Shanghai Banking Corporation) a Kína és Európa közötti kereskedelem finanszírozása céljából hozták létre 1865-ben, székhelyét 1993-be tette át Londonba.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok