Zeman elmondása szerint az információ közvetlenül Andreas Treichltől, a bank vezérétől származik, az Erste szóvivője pedig később nem cáfolta a hírt - számol be a portfolio.hu. A lépés azért is lenne érdekes, mert az Erste még be sem fejezte új bécsi székházának építését, amely csak 2015-ben készül el teljesen. Zeman hozzátette: ez lenne az első olyan költözés, amikor az anyavállalat egy leányvállalatának országába helyezi át központját.
A bank szóvivője, Hana Cygonkova a hírügynökség megkeresésére reagálva nem zárta ki, hogy Prágába költöznek. Az eset azért is érdekes, mert az Erste csak másfél évvel ezelőtt kezdte meg új bécsi székházának építését, amely csak 2015-re készül el teljesen. Az új székházban az Erste Bank Austrián kívül több leányvállalat is helyet kap.
A szóvivő általánosságban elmondta, hogy három fontos tényező játszhat szerepet a cégek székhelyének áthelyezésében: az adózási környezet, a politikai és gazdasági stabilitás és az euró, mint az ország hivatalos pénzneme.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit