Decemberben éves összevetésben 11,1 százalékkal 85,6 millió literre nőtt a vodkagyártás - írja az MTI.
Az orosz nemzeti fogyasztóvédelmi szervezet adatai szerint tavaly 10,1 százalékkal több, 91,9 millió liter konyakot gyártottak Oroszországban, habzóborból és pezsgőből pedig 6,1 százalékkal, 132,1 millió literre bővült a termelés.
Borból 289,5 millió liter készült tavaly, ami 14,9 százalékkal több 2018-hoz képest.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező