Az amerikai multinacionális pénzügyi szolgáltató kedden kiadott gyorsjelentése szerint a szeptember 30-án befejeződött három hónapban 4,46 milliárd dollár bevételt ért el, ami éves összevetésben 14,6 százalékos emelkedés. A vállalat nettó nyeresége 11 százalékkal 2 milliárd 108 millió dollárra emelkedett. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 2,07 dollárra rúgott, 25 centtel haladta meg az egy évvel korábbi 1,82 dollárt.
Az egyszeri tételeket nem számolva az egy részvényre jutó nyereség 2,15 dollárt tett ki, meghaladva az elemzők által várt 2,01 dollárt.
Kapcsolódó
A Mastercard által kibocsátott kártyákkal végrehajtott tranzakciók száma éves összevetésben 22 százalékkal, 28,27 milliárdra emelkedett, értéke pedig 12,4 százalékkal, 1650 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévben.
Az Egyesült Államokban közel 12 százalékkal, Európában pedig 31,4 százalékkal nőtt a Mastercard-kártyákkal bonyolított tranzakciók száma.
Korábban a Mastercard nagy vetélytársai közül a Visa és az American Express is a vártnál jobb eredményekről adott számot harmadik negyedéves beszámolójában a fogyasztói kiadások emelkedésének köszönhetően.
A Mastercard 0,23 százalékos nyereségben, 276,16 dolláron forgott a New York-i tőzsdén nagyjából a keddi kereskedés félidejénél. Ez az árfolyam közel 40 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket