Az országszerte mintegy 30 ezer légiutas-kísérőt képviselő érdekvédelmi szervezet terve szerint vasárnap reggel 6 és délelőtt 11 óra között szakítják meg a munkát. Sztrájkot hirdethetnek a Lufthansa csoport más légitársaságainál is, és a néhány órás, figyelmeztető akciókat határozatlan időre szóló munkabeszüntetés követheti. Azonban a munkaadó mindezt elkerülheti, ha visszatér a tárgyalóasztalhoz - közölték.
A Lufthansa közölte, hogy nem ismeri el a kezdeményezés jogosságát, és nem változtat a vasárnapi menetrenden. Álláspontja szerint továbbra is érvényes a légiutas-kísérők munkájáról és javadalmazásáról szóló kollektív szerződés, nincsenek nyitott kérdések, így sztrájk sem lehet.
Kapcsolódó
A felek bíróság előtt is vitát folytatnak. A Lufthansa szerint a szakszervezet vezetése szabálytalanul került pozícióba, így a tevékenysége is szabályellenes. A társaság ezért nem is ismeri el az UFO márciusi lépésének jogosságát, amellyel a szakszervezet felmondta a kollektív szerződést.
Az UFO az utóbbi években több nagyszabású sztrájkot szervezett a Lufthansa-csoportnál, 2015 novemberében egyhetes munkabeszüntetést tartottak, akkor 4700 járatot kellett törölni.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll