A Foxconn, eredeti nevén Hon Hai Precision Industry Co. most azzal számol, hogy az idei bevétele 1-3 százalékkal nő az eddig várt 3-5 százalék helyett. Az elemzői várakozások átlagában eddig 5,4 százalékos bevételnövekedés szerepelt - írja az MTI.
A cég szerdán azt közölte, hogy február 10-én tervezi újraindítani a termelést kínai gyáraiban, de azok a dolgozói, akik a közép-kínai Vuhanból és körzetéből érkeznek vissza a munkahelyükre a holdújévi ünnepek után, két hétig karanténba kerülnek.
A Foxconn az Apple mellett olyan nagy cégeknek is szállít, mint a HP, a Sony, a Xiaomi és a Huawei.
A koronavírus járvány egyik következményeként Kínában akár 32 százalékkal, 60 millióra eshet a mobiltelefonok eladása az idei első negyedévben egy évvel korábbi 89 millióról - véli a bostoni Strategy Analytics piackutató vállalat.
Szerdán jelentette be az Adidas német sportszergyártó, hogy "jelentős számú" boltját kénytelen bezárni Kínában az ottani járványhelyzet miatt.
Az Adidasnak mintegy 500 márkaboltja van országszerte.
Ha kérdése van a koronavírussal kapcsolatban, hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központot a 06-80-277-455-ös és a 06-80-277-456-os számon. Az információs vonal a hét minden napján 24 órában elérhető, mobil- és vezetékes telefonról is tárcsázható.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra