Piaci körökben már hónapok óta beszéltek arról, hogy a szaúdi befektető a közösségi média felé kacsingat. A tőzsdén még nem jegyzett Twitter értékét a szakértők 8 milliárd dollárra becsülik, aminek a fényében a Kingdom Holding megközelítőleg 3,7 százalékos befolyást szerzett a cégben. A közösségi média alapjaiban fogja megváltoztatni az iparág képét a jövőben és a Twitter ezt a folyamatot tudja majd kiaknázni − áll a befektető közleményében.
A mikroblog különösen népszerű az arab világban, hiszen az arab tavasz forradalmi hullámban a felkelők így kommunikáltak a külvilággal és egymással is. A Twitteren a felhasználók száma nemrég lépte át a 100 milliót (összehasonlításképpen a Facebookot 750 millió ember használja). Al-Waleed, aki a Forbes magazin szerint a 19,6 milliárd dolláros vagyonával a világon a 26. leggazdagabb személy, egyáltalán nem új szereplő a hírközlés és technológia területén. A szaúdi király unokaöccse ugyanis a 7 százalékos részesedésével a második legnagyobb befektető a News Corp.-ban, Rupert Murdoch médiacégében. Emellett a befektetési alapja portfóliójában szerepel még Apple, Citigroup, és Time Warner-részesedéssel is rendelkezik. Jövőbeli tervei között szerepel egy privát arab hírcsatorna beindítása is.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Ne kapkodja be ezeket a gyógyszereket, nagy baj lehet a vége

Újra brutális számok érkeztek az Nvidiától

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Kiderült, miért nem érhető el normálisan a Honvédkórház napok óta

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK
