Az Airbus A330-200F típusú gép szombat délelőtt kezdte meg kereskedelmi útját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A cargo gép idén mintegy 6,8 millió adag vakcinát szállított Budapestre. Kiemelte: már nem kell rendszeresen oltóanyagokat szállítani, így jelentős szabad kapacitása lett a repülőgépnek, ezért a héten aláírták a szerződéseket a WizzAir kereskedelmi alapú üzemeltetéséről.
Kapcsolódó
"Még soha nem volt a magyar államnak állami tulajdonban lévő, magyar felségjelzésű, szélestörzsű, hatalmas kapacitással és teherbíró képességgel rendelkező, menetrendszerinti forgalomban részt vevő teherszállító repülőgépe, most már ilyen is van" – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A gép hetente háromszor fog megfordulni Budapest és Csengtu között. Az új szerződések keretében most először felszálló gép nagyjából tíz tonna rakománnyal indul Kínába, majd onnan ötven tonna áruval fog visszatérni, alapvetően elektronikai és autóipari alkatrészekkel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet