A sztrájkszervező bizottság elmondta: a tiltakozást megtartják, de az utasok között nem kell pánikot kelteni - számolt be az MTI.
A LOT pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek képviselői péntek reggel közölték, hogy május 1-jére határozatlan idejű általános sztrájkot hirdetnek, a varsói Chopin repülőtérről aznap nem indulnak járatok. A cég vezetése szerint a varsói kerületi bíróság pénteki döntése nyomán a munkabeszüntetés törvénytelen lenne.
Kapcsolódó
Hétfőn a sztrájkbizottság elnöke, Monika Zelazik a PAP hírügynökséggel közölte: nem ismeri el a bírósági döntést. Azt mondta, hogy lesz tiltakozás, annak formája kapcsán pedig kijelentette: arra számít, hogy a LOT varsói székhelyénél több száz ember gyűlik össze. Miután megkérdezték a sztrájkbizottság elnökétől, hogy ez nehézségeket okozhat-e az utasoknak, kijelentette: "ne keltsünk pánikot". Reményének adott hangot, hogy a LOT biztosította a keddi járatokat.
A LOT szóvivője, Adrian Kubicki hétfőn arról tájékoztatta a PAP hírügynökséget, hogy a légitársaság alkalmazottjait tömörítő több szakszervezet közül három, a sztrájkot eddig támogató érdekképviseleti szervezet kihátrált. Úgy értékelte: ha sor kerül a tiltakozásra, terjedelme nem lesz nagy.
A szakszervezetek kifogásolják a légitársaság jelenlegi bérkifizetési szabályzatát. A korábbi szabályzatot 2013-ban megváltoztatták a LOT átalakítása miatt. A jelenlegi bérkifizetési szabályzat a pilóták esetében a fizetést a repülési óraszámtól teszi függővé. A szakszervezetek azt sem helyeselik, hogy az új alkalmazottakat, köztük utaskísérőket, gyakran nem munkaszerződés alapján, hanem egyéni vállalkozóként foglalkoztatják.
Képünk forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin