Mika Ihamuotila vállalati elnök havi bére 12 ezer euróról 9500 euróra csökkent, Kaj Hed alelnöké pedig, aki egyben a Rovio legnagyobb résztulajdonosa, 10 ezer euróról 7500 euróra. A többi vezető vállalatirányító bére nem változott, havi 5 ezer euró maradt.
A helsinki értéktőzsdére szeptemberben bevezetett Rovio árfolyama februárban csaknem 50 százalékkal zuhant, miután a cég bejelentette: idei bevételei csökkenhetnek a tavalyi 55 százalékos emelkedés után az ágazatban tapasztalható egyre nagyobb verseny és az emiatt növekvő költségek miatt.
A múlt héten közölték, hogy Wilhelm Taht, a Rovio játékágazatért felelős vezetője "személyes okokra" hivatkozva azonnali hatállyal távozott a cégtől. A Rovio piaci tőkeértéke mintegy 380 millió euró, kedden 13 óra körül a helsinki értéktőzsdén 1,6 százalékos pluszban állt az árfolyama.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter