Nicolas Manduro venezuelai államfő bejelentette, hogy kötelező ujjlenyomat-vételi rendszert vezetnek be az ország szupermarketjeiben - jelentette a BBC. A magát latin-amerikai szocialista államnak tartó hatalom ezzel harcol az áruhiány és a csempészet ellen.
Manduro szerint az ujjlenyomat leadásával megakadályozható, hogy egy-egy vevő túl sok mindent vegyen egy vásárlás alkalmával. Az ellenzék szerint ugyanakkor ezzel az intézkedéssel úgy kezelik az embereket, mintha tolvajok lennének. Emellett úgy látják, hogy olyan, mint ha jegyrendszert vezetnének be, továbbá megsértik vele a emberek személyes szabadságjogait.
A venezuelai boltokban megvásárolt áruk 40 százaléka a szomszédos Kolumbiában köt ki - derül ki a hivatalos becslésekből -, ugyanis a hazai piacon ártámogatással megvásárolt termékeken bőséges haszonnal lehet túladni külföldön. A kicsempészett áruk elegendőek lennének ahhoz, hogy feltöltsék velük a venezuelai boltok polcait - nyilatkozta a héten Efrain Velasco Lugo, a hadsereg szóvivője.
A hónap elején a fegyveres erők csempészellenes akciót indítottak a kolumbiai határ mentén: egyetlen éjszaka alatt 17 ezer katona zárta le az összes átkelőhelyet. Az megszigorított ellenőrzést szeptember közepéig tartják fenn. A határok lezárását a szomszédos ország kormánya is támogatta, ugyanis az ottani kereskedőknek is elegük van az olcsó külföldi áru beözönléséből. Emellett a feketekereskedelem miatt a költségvetés jelentős adóbevételektől esik el.
Az áruhiány, a növekvő bűnözés és a magas infláció miatti elégedetlenség nagy tüntetésekhez vezetett Venezuela nyugati részén az év elején. Több ezer tiltakozó vonult az utcára, akik példáját látva az ország más részén is demonstrációk kezdődtek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás