A Moore Hungary negyedéves iparági elemzése, amely a Marriott, a Hilton, az InterContinental adataiból alapján készült, 109 ország 24 ezer szállodájának teljesítményére fókuszált. Ennek alapján az egy kiadható szobára jutó árbevétel tavaly átlagosan 113,3 dollár volt.
A közlemény szerint ez nem csupán az azt megelőző, 99,8 dolláros értéket haladja meg, de ez volt az első olyan teljes év, ami már a Covid előtti időszak 106,5 dolláros csúcsértékét is meghaladta.
A foglaltság mértéke is nőtt, 5,3 százalékkal 69,7 százalékos szintre, ami annak fényében meglepő, hogy az átlagos napi szobaár 162,4 dollárra nőtt. Viszonyításképpen, ez a szám 2019-ben még 145,1 dollár volt.
Takács Márton, a Moore Hungary Hotel és Turizmus tanácsadó partnere szerint a szobaárak emelkedése egyrészt a magasabb inflációs környezetnek, másrészt a gyorsan élénkülő keresletnek köszönhető, ami a csoportos és üzleti utak újbóli felfutásával magyarázható.
Bár minden kategóriában kedvezőek a számok, de a luxuskategóriás hotelek teljesítménye ezen belül is kiemelkedő: itt egy év alatt 59 százalékról 68 százalékra emelkedett a foglaltság mértéke. A legmagasabb minőségű szálláshelyek esetében sosem tapasztalt árazási potenciál mutatkozik: az idetartozó szobák átlagára már 58 százalékkal haladja meg az egy fokozattal alacsonyabb, upper upscale besorolású szobákét.
A vizsgált négy szállodalánc esetében 17 százalékkal nőtt a korrigált EBITDA értéke egy év alatt, a működési eredmény 11 százalékkal múlta felül a 2022-es szintet.
Óriási utasforgalommal számol a Budapest Airport
Már lassan átlépi a koronavírus-járvány előtti szintet az utazók száma, a leégiáru mennyisége pedig már túl is szárnyalta azt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából