A tervezett 620 járatból nagyjából százat töröltek szerdán, a sztrájk hetedik napján - közölte a légikikötő szóvivője. A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A TUI fly bejelentette, hogy saját munkatársai fogják elvégezni a csomagok kezelését.
A rossz munkakörülmények, az alacsony bérek és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött.
Kapcsolódó
Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak.
A belga média legfrissebb hírei szerint az Aviapartner vezetői és a cég munkatársainak érdekeit védő szakszervezetek hajnalig tartó tárgyalásai során elfogadtak egy megállapodás-tervezetet, amelyet szerda délelőtt véglegesíthetnek, és amely véget vethet a sztrájknak.
Kedden 140, hétfőn 110, vasárnap 150, szombaton ugyancsak 110, pénteken pedig 130 járatot kellett törölni a munkabeszüntetés miatt.
A Brussels Airlines belga légitársaság járatait nem érinti sem az akadozó csomagkiadás, sem a járatkimaradás, mivel földi kiszolgálását a Swissport cég végzi.
A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót