Európai pozícióinak további jelentős erősítésére készül a Magyarországon is jelen lévő Huawei Technologies. Az Ericsson után a világ második legnagyobb távközlési hálózati berendezéseket gyártó cégének nyugat-európai igazgatója a német dpa hírügynökségnek elmondta, hogy valószínűleg München lesz a vállalatcsoport központja. Vállalatfelvásárláson is gondolkodnak, akár még a versenytárs, a Nokia Siemens Networks is szóba jöhet, ha eladó lesz, és megéri a vásárlás a kínaiaknak.
A Huawei 2005-ben jelent meg Magyarországon. Európai ellátó központot hozott létre, ahonnan Afrikába is szállít termékeket. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen korábban az Elcoteq, 2011 végétől pedig a csődbe ment finn cég épületeit hasznosító Flextronics szereli össze termékeit.
A világszinten 120 ezer alkalmazottat foglalkoztató Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8 milliárd, 2010-ben 28 milliárd, tavaly 34 milliárd dollár bevételt ért el, tavalyi nyeresége 1,7 milliárd dollár volt. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit