A vállalatcsoport csütörtöki közlése szerint az üzemi tanáccsal és az IG Metall szakszervezettel egyetértésben szeptembertől az év végéig tartó időszakban 20 napon lesz rövidített munkaidő.
A központi gyárban, Rüsselsheimben 3500 munkást, és 3300 adminisztratív dolgozót, Kaiserslauternben 2500 embert érint az intézkedés. A fejlesztő központban dolgozó hétezer munkatársra nem vonatkozik a rövidített munkaidő. A két gyárban összesen 16 ezren dolgoznak.
Sok más, elsősorban az európai piacra összpontosító autógyárhoz hasonlóan az Opel is erőteljesen érzi az adósságválságot: Nyugat-Európában közel 15 százalékkal csökkent az értékesítés az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, míg a globális piacon 6,3 százalék volt a visszaesés.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre