Emlékezetes volt, amikor több Tesla-tulajdonos hétfőn a Chicago külvárosában található Evergreen Parkban ragadt, mivel nem működtek a töltőállomások, az akkumulátorok pedig lemerültek a mínusz 30 fokban.
Most egy másik gyártó elektromos jűrművével is gondok vannak. A Totalcar szerint a GM bejelentést kapott, hogy munka közben kigyulladt egy Zevo. Bár ez elsőre egyedi esetnek tűnhetett, öt nappal később újabb tűzeset történt.
A portál szerint a gyártó ekkor vizsgálni kezdte a történteket, végül pedig kiderült: 66 Zevo esetében áll fenn a veszély, hogy a hajtásláncba nem megfelelő fogaskerekek kerültek. Ezek képesek kivágni a fémházuk oldalát, a kicsöpögő olaj pedig meggyulladhat. A cég azóta értesítette a tulajdonosokat és kijavítja a hibát.
Módosult az e-autó beszerzéseket támogató pályázat
Kismértékben módosult a vállalati e-autó beszerzéseket támogató pályázati kiírás, a február elején induló program tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához biztosít vissza nem térítendő állami hozzájárulást vállalkozások számára.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az