A svéd Volvo AB, a világ második legnagyobb teherautó-gyártója megrendelésállománya hat éve nem látott növekedéséről számolt be, amit a tőzsdei befektetők közel négyszázalékos részvény-áremelkedéssel jutalmaztak. A vásárlási szándékok 11 százalékkal, 61 ezerre bővültek január és március között. A tőzsdét az sem zavarta, hogy ezen kívül csupa rossz hírt közölt a Volvo. Az EBIT eredmény 92 százalékkal, 482 millió koronára (73,2 millió dollár) zuhant az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a cég 304 milliós veszteséget szenvedett el a tavalyi több mint négymilliárd korona profit után.
Az árbevétel negyedével, 58,3 milliárd koronára zsugorodott és a vállalat csupán 38,4 ezer teherautót értékesített, ami 23 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A Volvo abban bízik, hogy a gazdasági környezet javulása mellett a környezetvédelmi szabályok szigorúbbá válása is beszerzésekre ösztönzi vevőit, a szállítási és az építőipari cégeket. Részben az utóbbi elé mennek a új, a korábbinál kisebb károsanyag-kibocsátású teherautóik bemutatásával.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás