A Galaxy S4-es bemutatkozását a gyártó szerint a vártnál erősebb kereslet késlelteti, elemzők szerint azonban szerepet játszik az óriási csinnadrattával kísért piacra lépés késésében, hogy a Samsung el akarja kerülni az előző típusváltozat értékesítését hátráltató fiaskó megismétlődését.
A Galaxy S3 egyik fejlesztési hibája csak az értékesítés megkezdése után derült ki, és a javítással elvesztegetett idő miatt a tervezettnél kétmillióval kevesebb kelt el a mobilból. Az S4 esetében az a tét, hogy képesek lesznek-e állni a vásárlók várható kezdeti rohamát, amelynek eredményeként az elemzők várakozása szerint 10 millió telefon kelhet el az újdonság bemutatkozását követő első hónapban. Az S4, amelyet a Samsung április végéig a világ 150 országában akar piacra dobni, még az iPhone új változatánál is nagyobb hisztériát kelthet − az utóbbit a második félévben mutatják be.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit