Az Audi eladásai márciusban is és az első negyedévben is csökkentek. Az első negyedévben 423 ezer autót értékesített világszerte az Audi, 6,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Márciusban 7 százalékos csökkenéssel 173 ezer autót adott el a gyártó, ebből 41 ezret Kínában, 19 százalékkal kevesebbet, mint tavaly márciusban - írja az MTI.
Az Audi kínai eladásait a meglévő márkakereskedői hálózata "fogja vissza", mivel az autógyár egy új partner bevonásával egy új értékesítési csatorna létrehozásán dolgozik.
Dietmar Voggenreiter értékesítési igazgató szerint azonban a márkakereskedőkkel az elmúlt hetekben történt egyeztetések során már sikerült nagy előrelépést tenni a nézeteltérés elsimításában, és ennek alapján "bizalommal tekint az év hátra lévő részére", nem utolsósorban az új A8-as modell piaci bevezetésére alapozva.
Az Audi prémium-kategóriás német konkurensei növelték eladásaikat az első negyedévben: a Mercedes eladásai 16 százalékkal 561 ezerre, a BMW eladásai pedig 5 százalékkal 503 ezerre emelkedtek.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott