Az HSBC döntésének értelmében csak azok a dolgozók kapnak fizetésemelést, akik nemcsak a legjobban teljesítők között, hanem piaci viszonylatban a legalacsonyabb fizetéssel rendelkezők között is vannak - állítják az ügyhöz közel álló források. Ezek alapján a juniorok és középbeosztású dolgozók számíthatnak nagyobb fizetésre.
A bank év elején még arról tájékoztatott egyes szenior beosztású menedzsert, hogy a gyenge makrogazdasági adatok és a költségcsökkentési nyomás miatt felfüggesztené a dolgozók fizetésének emelésére vonatkozó döntést, még akkor is, ha erről korábban már megállapodott bankáraival.
A döntés nagy visszhangot váltott ki a bankároknál, így Stuart Gulliver vezérigazgató kénytelen volt engedni, de így is csak bizonyos feltételeknek eleget tevő dolgozók térnek több pénzzel haza. Az elképzelés szerint a fizetésemeléseket egy, a bónuszoknak elkülönített pénzalapból fizetik majd ki.
Az HSBC múlt héten jelentett be, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem viszi Hongkongba központját, hanem továbbra is Londonban marad. Ugyancsak a múlt heti bejelentések között volt, hogy a nagybank 2017-ig minden évben mintegy 5 milliárd dolláros költségcsökkentést irányoz elő, melynek része többek között globálisan 50 ezer munkahely megszüntetése és több lakossági fiókhálózat bezárása is a következő két évben.
2016.02.15 08:56 Mindenki fellélegezhet: mégsem vonul ki a nagybank
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok