Indoklás nélkül visszavonta befektetési szándéknyilatkozatát a lengyel Ursusba és Ursus Busba az amerikai Enerkon Solar Internationa Inc. - adta hírül a Business Insider Polska. A korábban csak traktorokat és mezőgazdasági gépeket, az utóbbi időben buszokat is gyártó Ursus szeptember közepén jelentette be, hogy az Enerkon Solár és a japán Venture Func LLC 30 millió dollárt (8,57 milliárd forint) készül a két vállalatba fektetni.
Az üzlet nyomán a befektető hétszázalékos tulajdont szerzett volna az Ursusban, illetve 49 százalékot az Ursus Busban. A Puls Biznesu gazdasági lap úgy tudja, hogy a lengyel partner eltitkolt valamit az amerikai befektető elől, amely a lapinformáció szerint büntetőjogi feljelentést tett az üggyel kapcsolatban a lengyel belbiztonsági szerveknél és a lublini rendőr-kapitányságnál.
Kapcsolódó
A befektető visszalépése rossz hír az átalakítás alatt álló lengyel vállalatnak, ám nem csak a cégvezetés bosszankodhat, hanem a vállalat részvényesei is - az Ursus papírjai 2008 óta forognak a varsói börzén. Az amerikai tőkeinjekció hírének bejelentése után másfélszeresére nőtt a részvényárfolyam, ám most ugyanennyivel csökkent.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit