A klasszikus kocsikon egy vízszintes rudat kell markolni. Zachary Estes, a londoni City University üzleti iskolájának marketingprofesszora és kollégái azt a mindeddig elhanyagolt szempontot vizsgálták meg, hogy ez a fogás a tricepszet terheli, márpedig ez az izom lélektanilag az elutasítással, egyebek mellett valami nemkívánatos dolog távolabbra tolásával függ össze - olvasható a hvg.hu lapszemléjében.
Ha viszont jobb és bal kézre eső, függőleges markolatokat szerelnek a kocsikra, akkor a bicepsz lép működésbe, annak az aktiválása pedig jó érzéseket kelt, mintha az ember magához vonna vagy átölelne valamit, valakit.
A Journal of Marketing című szaklapban ismertetett londoni kísérletben három napon 2359 vásárlót figyeltek meg. Ebben a mintában a fogantyútól függően 22 vagy 29 fontot költöttek az alanyok.
Ha a megfigyelésből levont következtetés helyes, akkor várható, hogy a kereskedők átalakítják a kocsikat, de Estes a vásárlóknak is üzen: ha kevesebbet akarnak majd költeni, nyúljanak a hagyományos kocsikhoz.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ