A Saab tulajdonosa kénytelen volt bejelenteni, hogy nincs pénze az alkalmazottak bérének kifizetésére sem - derült ki a BBC tudósításából. A Swedish Automobile - amelyet korábban Spyker Carsnak hívtak - azt is közölte, hogy számos hitelezővel folytat tárgyalásokat rövid távú források biztosításáról, ám egyelőre nincs eredmény. A cég június elején azt jelentette, hogy megállapodott két kínai szakmai befektetővel 245 millió euró átutalásáról, amiből újraindíthatták volna a Saab termelését. A patinás svéd autógyártónál idén immár másodszor állnak a futószalagok, korábban az egyik kínai cég, a Pang Da Autominobile autókereskedő első hozzájárulásából sikerült ideiglenese életre kelteni a gyártósort. A termelés azért állt le, mert a beszállítók nem kapták meg a pénzüket, s ezért leállították az alkatrész-utánpótlást.
A Swedish Automobile legújabb közleményében leírja, hogy egyebek mellett olyan üzleti partnerekkel tárgyalnak, amelyek megvásárolnák a Saab egyes ingatlanjait, amelyeket visszabérelnének - ilyen típusú üzleteket hónapok óta próbálnak kötni -, illetve igyekeznek meghosszabbítani a korábban kötött hitelszerződéseket. Ugyanakkor a bejelentés nem tartalmaz határozott ígéretet arra, hogy végül be tudják gyűjteni a szükséges pénzt a bérek kifizetésére.
A Saab tulajdonosa tavaly vette meg a svéd céget a General Motorstól az utóbbi csődjéhez kapcsolódó átalakítások részeként. A svéd autógyártó mindössze 30 ezer autót tudott értékesíteni 2010-ben. A Pang Da 24 százalékos részesedést szerzett a Saabban korábbi befektetésével - amelynek nyomán egy szállítmány svéd autót értékesített Kínában -, most pedig újabb 109 millió eurós befektetést ígér. Mellette a Zhejian Youngman Lotus Automobile szállna be a svéd cégbe 136 millió euró befektetésével, amiért 29,9 százalékos tulajdonrészt kapna. Mindehhez azonban a kínai és az európai hatóságoknak is hozzá kellene járulniuk.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin