Csütörtökön önfeljelentést tett a Volkswagen a német Szövetségi Közlekedési Hivatalnál, mivel a 2016-os és 2017-es Porsche 911 az eddig megadottnál több üzemanyagot fogyaszt, és ezzel több szén-dioxidot is bocsát ki, mint amit az autógyártó korábban közzétett. A wolfsburgi konszern az amerikai hatóságokat (EPA, CARB) is tájékoztatni fogja a hibáról - olvasható a portálon.
Az ügynek akár komoly költségvonzata is lehet, mivel ha az autók fogyasztása több mint 10 százalékkal meghaladja a Porsche által megadott értéket, akkor a német jogszabályok szerint az ügyfelek kártérítést is kérhetnek, de akár arra is sor kerülhet, hogy a gyártónak vissza kell vásárolnia az autót. Ráadásul az adóhatóságok is követelhetnek kártérítést, mert a hibás adatok miatt az alacsonyabb fogyasztásúnak mondott autók után a tulajdonosok kevesebb adót is fizettek.
Kapcsolódó
És ha ez nem lenne elég, az amerikai és a német hatóságok bírsággal is sújthatják a német autógyártót, Németországban akár autónként 5000 euró is lehet a bírság.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket