Bár az Audi A1-es sorsa már korábban eldőlt, úgy tűnik, a Q2-es is hasonló sorsra jut - írja a Totalcar.
Erről az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann a német Handelsblattnak adott interjúban beszélt. Az A1 és a Q2 is utód nélkül tűnik el a kínálatból, ahogy véget ér a modellciklusuk. Úgy néz ki, a típusok nyugdíjazását nem sietik el, így néhány évig még biztosan kaphatók lesznek, de újabb, hasonló méretű modell már nem készül.
A cégvezető megváltozott prioritásokkal magyarázta a döntést, az Audi a kínálat felső szegmensét erősítené. Emellett az is szerepet játszhat a döntésben, hogy a szigorodó szén-dioxid- és károsanyag-kibocsátási normák mellett a kisebb modellek egyre kevesebb nyereséggel gyárthatók, és sem az A1, sem a Q2 nem lett igazán népszerű. Az előbbiből 2020-ban 56 ezer, az utóbbiból 53 ezer fogyott, ilyen nagyságrendű számokért pedig aligha érné meg újabb generációkat fejleszteni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás