A britek gyógyszerfelügyeleti hatósága, a Medicines and Healthcare Products Regulatory Agency (MHRA) szerint március 21-ig bezárólag összesen 18,1 millió főt oltottak be az AstraZeneca-vakcinával, közülük 2,2 millióan kapták meg a második dózist is. Közülük 30 embernél diagnosztizáltak vérrögképződést, amelybe heten belehaltak - írja az Index.
A Brit Hematológiai Társaság szerint a pácienseknél megfigyelhető szövődmények a trombocitopéniával, vagyis a vérlemezkéknek a szokásosnál alacsonyabb számával állhatnak összefüggésben. A tudósok ugyanakkor hangsúlyozták: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a komplikációkat az oltás okozta volna.
Fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg nincs egyértelmű összefüggés a vakcina és a vérrögképződés kialakulása között - nyilatkozta Robin Shattock professzor, az Imperial College London kutatója. A vakcinával beoltottaknál a fenti eredmény fényében nem gyakoribb a vérrögképződés, mint a lakosságnál általánosságban véve - tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom