A Bild am Sonntag című, vasárnaponként megjelenő lap azt írta, hogy a Szövetségi Közúti Közlekedési Hatóság (KBA) felszólította a wolfsburgi székhelyű vállalatot, hogy október 7-ig határozza meg a szükséges intézkedéseket, amelyek segítségével dízelmotorjai az eredményeket meghamisító szoftver nélkül is képesek lesznek megfelelni a károsanyag-kibocsátási szabványoknak. Emellett azt is kérte, hogy állítsák fel az intézkedések végrehajtásának ütemtervét.
Ha a 12 márkát összefogó autógyártó vállalat nem tesz eleget a kérésnek az október 7-i határidőig, a KBA bevonhatja a csalásban érintett valamennyi autótípus engedélyét, azaz megtilthatja a német utakon való közlekedést az említett járműveknek.
A Volkswagenre világszerte bírálatok pergőtüze zúdult, miután kiderült, hogy mintegy 11 millió jármű motorvezérlő programjába olyan szoftvert telepített, amelyek meghamisítják a károsanyag-kibocsátási tesztek eredményeit.
A Bosch szólt
A Bild am Sonntag úgy tudja, hogy a Bosch-csoport - amely egyebek között a világ legnagyobb autóipari alkatrész-beszállító és autóipari technológiákat gyártó vállalata - készítette a botrányt kiváltó szoftvert. A Bosch állítólag tesztelési célokra készítette a 2007-ben leszállított programot, és figyelmeztette a Volkswagent, hogy "illegális" lenne feltöltése eladásra szánt autókba. A Volkswagen azonban a figyelmeztetés ellenére is 2007-től kezdve beépítette az EA 189 típusú dízelmotorok vezérlőprogramjába a csalást lehetővé tévő szoftvert.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptember 18-án vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A VW elismerte, hogy olyan szoftvert alkalmazott, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem.
Hamarosan bejelentés
A botrány a Volkswagen-csoport vezérigazgatói tisztségét 2007 óta betöltő Martin Winterkornnak a székébe került, helyette Matthias Müllert, a Porsche AG vezérigazgatóját nevezte ki a vállalat élére a felügyelőbizottság pénteken.
A Volkswagen egyik szóvivője az AFP hírügynökség érdeklődésére közölte, a vállalat hamarosan nyilvánosságra hozza németországi akciótervét, és bejelenti, hogy reményei szerint mikor kezdik el az érintett járművek visszahívását javítás céljából.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni