A világ legnagyobb szállodalánca a hétfőn közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint 1 milliárd 464 millió dollár bevételre tett szert a június 30-ával véget ért három hónapban, ami 72 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 5 milliárd 305 millió dollárnál. Elemzők nagyobb, 1,68 milliárd dolláros bevételre számítottak.
A szállodák teljesítményének összehasonlítására alkalmas mutató, az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) 84,4 százalékkal csökkent éves összevetésben.
Kapcsolódó
A nettó veszteség 234 millió dollárra rúg, szemben a tavalyi második negyedéves 232 millió dolláros nyereséggel. Az egy részvényre jutó veszteség kiigazításokkal számolva 64 cent lett, nagyobb az elemzők által várt 42 centnél. Egy évvel korábban részvényenként 1,56 dollár volt a nyereség.
A kisebb riválishoz, a Hiltonhoz hasonlóan a Marriott is arra számít, hogy szerte a világban fokozatosan emelkedni fog a szobafoglaltsági ráta, de pár év még biztos kell ahhoz, hogy a kereslet a járvány előtti szintre kússzon fel.
Arne Sorenson vezérigazgató kiemelte: bár az üzletmenetet továbbra is súlyosan érinti a járvány, stabilan emelkedik a kereslet, főleg a szárazföldi Kínában. Az augusztus 1-jén véget ért héten a globális szobafoglaltsági ráta 34 százalékon állt, ami háromszorosa az április 11-ével zárt hét 11 százalékának. Kínában viszont már elérte a 60 százalékot a ráta augusztus elejére.
Áprilisban a Marriott lánchoz tartozó szállodák 74 százaléka működött, augusztusra pedig már 91 százaléka.
A Marriott International a világ 135 országában és területén több mint 7400 szállodát üzemeltet 30 márkanév alatt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet