"Ezt a nukleáris csúcsot Barack Obama kezdeményezte nyolc évvel ezelőtt, az elnöksége elején. Meghívtak rá több mint negyven országot, különböző szempontok alapján a világ minden régiójából, Közép-Európából három-négy ország van benne. Magyarország meghívottja ennek a tanácskozásnak, amire én személyesen is nagyon büszke vagyok és minden magyar ember is az lehet, mert ez olyan nemzetközi pozíciót ad Magyarországnak, amelyet ha nem biztonságpolitikus valaki, talán nem értékel megfelelően, de a nukleáris kérdések, a nukleáris fegyverek súlyának okán mindig kiemelten szerepelnek minden ország külpolitikai megfontolásai között" - hangsúlyozta Szemerkényi Réka.
Magyarország washingtoni nagykövete szerint nagy dolog tagja lenni az elit nukleáris klubnak.
"Különleges súlyú, nagy befolyással rendelkező országcsoport, amelyen belül lenni, a megbeszéléseken részt venni, nemzetközi presztízst és pozíciót is jelent."
"A klub következő eseménye március végén, április elsején egy másfél napos csúcstalálkozó lesz Washingtonban, amin minden ország kormányfői, államfői szinten képviselteti magát. Mi is. A találkozó súlyát jelzi, hogy Obama elnök személyes levélben hívta meg a kormányfőket. Ennek a félévnek, a választásokig, ez a csúcs lesz az egyik legkiemeltebb eseménye Washingtonban" - emelte ki Szemerkényi Réka.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép