Az IMF-vezér Christine Lagarde-ot is hivatalos vizsgálati eljárás alá vonták a francia hatóságok egy régóta húzódó, szövevényes politikai ügyben - jelentette a Reuters egy, a volt francia pénzügyminiszterhez közel álló forrásra hivatkozva. Lagarde-ot korábban még tanúként hallgatták meg, hiszen pénzügyminisztersége idején vált érintetté - most azért változott meg a státusza, mert a francia törvények szerint hivatalos vizsgálat alá vonható az, akiről feltételezhető, hogy nem megfelelően járt el.
Lagarde közölte: nem mond le posztjáról és fellebbez a döntés ellen.
Bernard Tapie üzletember 1993-ban adta el az Adidasban lévő részesedését a részben állami Crédit Lyonnais banknak, majd az ügyletből évekig tartó per lett. Az akkor a francia pénzügyminiszteri posztot betöltő Lagarde 2007-ben az ügy lezárása érdekében választott bírósághoz fordult, amelynek döntése alapján a francia állam 2008-ban 403 millió euró kártérítést fizetett az üzletembernek. A gyanú szerint Nicolas Sarkozy így hálálta meg, hogy a korábban a baloldalt támogató Tapie őt segítette a 2007-es elnökválasztási kampányban.
A döntést kimondó bíróról korábban kiderült, hogy eltitkolta, régi barátja Tapie-nak − őt ugyanúgy vád alá helyezték már, mint Stéphane Richard-t, a többségi állami kézben levő Orange távközlési csoport elnökét, aki 2008-ban Lagarde kabinetfőnöke volt, valamint az adósságrendezésre létrehozott konzorcium volt vezetőjét, Jean-Francois Rocchit.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin