Írország a segélyhitel lezárásával kikerül az Európai Központi Bank (ECB) úgynevezett OMT kötvényvásárlási programjából, miközben visszatérhet adósságának kötvénypiaci finanszírozásához.
A kormányfő azt mondta, hogy jelentősen csökken a lehetősége annak, hogy a brüsszeli politikusok beleszóljanak az ország dolgaiba.
Írországot 2010-ben az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 85 milliárd eurós mentőcsomagja mentette meg az államcsődtől. A hitel azt követően vált szükségessé, hogy az ír bankrendszer összeomlása, és az állami bankmentések miatt az ír államadósság - a válság előtti 25 százalék körüli szintről - a hazai össztermék (GDP) 106 százalékára emelkedett.
Az euróövezetben Írország másodikként fordult nemzetközi menőcsomagért Görögország után, azóta Portugália és Ciprus is kapott ilyen támogatást.
Írországban a második negyedévben véget ért a recesszió, a gazdaság 0,4 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest.
Michael Noonan ír pénzügyminiszter szombaton azt mondta, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány 4,8 százalékra csökken az idei 7,3 százalékról. A szigetország pénzügyminisztériuma a napokban azt közölte, hogy a gazdaság idén 0,2 százalékkal nő, jövőre már 1,8 százalékkal bővül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Bolondos április vár ránk hétvégén
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt