"Azt akarjuk, hogy az Európai Unió költségvetésére vonatkozó kritériumok kizárólag magát a büdzsét érintsék (...), hogy a források esetleges felfüggesztéséhez kapcsolódó feltételek csakis a költségvetés teljesítésére vonatkozzanak" - jelentette ki Müller.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyel-magyar álláspont egyre nagyobb támogatottságot élvez a többi uniós tagállam körében is. A lengyel kormány ezt az álláspontot képviseli majd az uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő találkozóján - idézi az MTI.
Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő úgy vélte: van esély arra, hogy a csúcson megegyezésre jutnak. "Az esélyeket illetően inkább optimisták vagyunk, de ehhez két fél megegyezésére van szükség".
Az EU júliusi csúcstalálkozóján elfogadott, a költségvetési csomagra vonatkozó zárókövetkeztetések kedvezőek, de a csomag kialakításának utolsó fázisában megjelentek olyan előírások, amelyeket tisztázni kell - fejtette ki Müller. "Nem szeretnénk olyan jogi rendszerben dolgozni, amely nem világos, és amely politikai feszültségeket okozna".
Szintén újságíróknak válaszolva Müller megerősítette, hogy Varsó napok óta az EU tanácsának német soros elnökségével is egyeztet, olyan konszenzust keresve, mely összhangot teremtene a lengyel-magyar, illetve a német elnökség által képviselt álláspont között.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket