A venezuelai jegybank szerint tavaly 2959,8 százalék volt az infláció, kisebb a 2019-es - ugyancsak a jegybank által számított - 9585,5 százaléknál.
Tavaly a legkisebb fogyasztói áremelkedés márciusban volt, 13,3 százalék, a legnagyobb pedig decemberben, 77,5 százalék.
A venezuelai kormány évek óta nem közöl inflációs adatokat.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi, Venezuelával külön is foglalkozó őszi globális jelentésében azzal számolt, hogy az országban 2020-ban és 2021-ben egyaránt 6500 százalék lesz az infláció a 2019. évi 19 ezer 906 százalék után.
A GDP csökkenését 2020-ra 25 százalékra, 2021-re pedig 10 százalékra tette az IMF a 2019-es 35 százalékos esést követően.
Venezuelában az árnyékkormány pénzügyminisztere szerint a tavalyi utolsó negyedévben 41 százalékkal esett a GDP éves összevetésben, ezen belül a feldolgozóipar teljesítménye 20 százalékkal zuhant - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint