A Szolidaritás melletti legjelentősebb lengyel szakszervezet, a Lengyelországi Szakszervezeti Szövetség (OPZZ) nem ért ugyan egyet a vasárnapi kereskedelmi boltzár ötletével, ám követeli, hogy minden vasárnapi munkáért legalább két és félszer akkora bért fizessenek, mint a hét többi napján végzett munkákért - írta a gazeta.pl.
Az OPZZ kiadott egy nyilatkozatot, amelyben vitába száll a Szolidaritás régi követelésével, a vasárnapi kereskedelem tilalmával. Ebben következetlennek minősíti a versenytárs érdekvédők javaslatát, főként azért, mert nem szól a fizetésekről. Szerintük több százezer lengyel dolgozik vasárnap, gyakran nagyon alacsony bért kapva ezért.
Ahelyett, hogy szelektíven korlátoznák egy ágazat munkáját, olyan megoldást akarunk, amely minden vasárnap dolgozó ember helyzetét javítaná - írja az OPZZ. Nevezetesen két és félszeres bért akarnak mindenkinek, aki vasárnap dolgozik. A minimális órabér 32,5 zloty (2400 forint) lenne. Azokat a cégeket, amelyek nem akarnának magasabb bért fizetni, egyszerűen bezáratná az OPZZ.
A lengyel kormány márciusban elfogadta a vasárnapi kereskedelem tilalmára vonatkozó javaslatok egy részét, de még nem határozták meg azokat a vasárnapokat, amelyeken ez kötelező lesz. Ez azt jelenti, hogy akár minden vasárnapra vonatkozhat a tilalom.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Ezüst gazdaság: még alig látjuk, de elképesztő benne a potenciál

Dél-koreai és török tojások millióival törnék le az árakat

Királyi meghívó a klubba: szokatlan lépésre készül Trump

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik
