A politikus gyermekét júniusra várja. Várhatóan partnere, Clarke Gayford marad otthon a gyerekkel, Ardern (a képen jobbra) csak hat hét szabadságot vesz majd ki a szülés után.
Ardern Munkáspártja másodikként végzett a tavaly szeptemberi parlamenti választáson, de az aprócska New Zealand First párttal koalícióra lépve kormányt alakíthatott, Ardern pedig 1856 óta Új-Zéland legifjabb miniszterelnöke lehetett - írta a portál.
Kapcsolódó
Elmondása szerint mindössze hat nappal azelőtt szerzett tudomást a terhességéről, hogy kiderült, hogy miniszterelnök lesz. "Nem én vagyok az első nő, akinek multitaskolnia kell. És nem én vagyok az első nő, aki munkavállalás mellett vállal gyereket. Rengeteg nő csinálta már így" - írta közleményében Ardern.
Ő lehet a világon a második miniszterelnök, aki hivatali idejében gyermeket szülhet. 1990-ben Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnökről legalábbis azt írták, hogy ő az első kormányfő, aki hivatali idejében szült.
Fotó forrása: AFP PHOTO / Diego OPATOWSKI
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják