Lengyelország legnagyobb áruházlánca, a portugál kézben lévő Biedronka bejelentette, hogy gyors ütemben csökkenti fogja a ketrecben tartott tyúkoktól származó tojások forgalmazását. Varsóban már 2021 januárjától bevezetik ezt a korlátozást - írta a Business Insider Polska.
Az Európai Bizottság adatai szerint 2019-ben Lengyelországban 555 ezer tonna tojást termeltek. A ketrecben tartott tyúkok tojása 16 százalékkal olcsóbb, mint a szabadon tartottaké.
Az uniós országok összehasonlításában a lengyelek a hatodik legnagyobb tojásfogyasztók. Az elmúlt évben 555 ezer tonnát termeltek Lengyelországban, a tojások többsége, 82 százalék ketrecben levő állatoktól származott. Az uniós átlag ebben 50 százalék. A szabadon tartott állatok tojásai az összes 13 százalékát teszik csak ki. Ennek nagy része jön egyéni gazdáktól, akiket gyakran nem is regisztráltak.
Egy európai felmérés szerint a lengyelek 63 százaléka úgy véli, hogy kegyetlenség az állatokat ketrecben nevelni. Egy az üggyel kapcsolatos aláírásgyűjtésben a kezdeményezők eddig 1,4 millió aláírást gyűjtöttek azért, hogy az állatok szabadon lehessenek. Ez egyébként megoldható, de megfelelő előkészítést követel. Eközben Lengyelország nagy tojásexportőr, majdnem minden 10. tojás Európában ebből az országból származik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót