Az 50-50 arányban demokrata és republikánus párti politikusokra oszló szenátus 55-45 arányban hagyta jóvá tanúk meghallgatását - írja a 24.hu az MTI-re hivatkozva.
Az MTI később azt írta, hogy a szenátus pár órával a szavazás után úgy döntött, mégsem tartanak meghallgatást, hanem bizonyítékként rögzítik Jaime Herrera Beutler republikánus képviselő korábbi nyilatkozatát, aki pénteken arról számolt be, hogy Trump egy telefonbeszélgetésben közölte, hogy a tömeget jobban felháborítja az elnök választási veresége, mint a Republikánus Párt politikusait. Azt is mondta, hogy Trump eleinte tagadta, hogy az ő támogatói támadták meg a Kongresszust, ahol éppen az elnökválasztás eredményét készült jóváhagyni a szenátus. Herrera Beutler egyike azoknak a republikánus képviselőknek, akik támogatták a Trump elleni eljárás megindítását.
Trump az Egyesült Államok történetének egyetlen elnöke, aki ellen másodszor is alkotmányos vádemelést kezdeményezett a képviselőház. Csekély az esély viszont arra, hogy a szenátus elítélje, ahhoz ugyanis 17 republikánus párti szenátor szavazatára is szükség lenne, mert a demokratáknak nincs meg az ehhez szükséges, kétharmados többségük a felsőházban. Mitch MaConnell, a republikánus frakció vezetője bejelentette, hogy ő az elnök felmentésére fog szavazni.
Trump ellen lázadás szítása miatt emelt vádat januárban a képviselőház, mert január 6-án tartott, gyújtó hangvételű beszédét követően támogatói megrohamozták a Capitolium épületét.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt